ZO096 Milliárdok nyomában

A világ legdrágább elevator speech-e

Bitcoin Business Money  - TheDigitalArtist / Pixabay

Eheti vendégünk maga az Adatépítész.
Futunk vele az olcsó robotkutya hátára szerelt vizesflaska után.
Belevetjük magunkat a bitcoin adóztatás kényes témakörébe.
Csak El Salvador segítségével tudunk felkapaszkodni, Bezos után, a világűr peremére.
Zárásként Gucci táskát (és tankot) vizu- és virtualizálunk.

A Zártosztály Podcast 96. adása

Az Adatépítész rendes féléves pszichiátriai kivizsgálása után, véletlenül rossz ajtón nyitott be és a felvételünk közepébe csöppent. Az ebédosztásig muszáj volt kibírnia, hiszen az ápolók már rég nem ügyelnek a párnázott szobáink falain keresztül kiszűrődő különös zajokra. Szerencséjére nem esett pánikba és úgy csinált, mintha szándékosan, csak az adás felvételére jött volna a hangszigetelt szobába. Felvette világhíres vörös fülesét és becsatlakozott a beszélgetésbe, néha még dühöngött is velünk! Úgy megkedveltük, hogy a felvételt követően az ápolók két tál lencsefőzelékkel tudták csak megváltani a szabadságát!

Nehezen tudtunk napirendre térni a Boston Dynamics Spotját másoló, nemrég piacra került olcsó, kínai robotkutya felett. Bár mindenre (is) teljesen haszontalannak tűnik, sokat töprengünk a valós felhasználás lehetőségein. A hátára szerelt futó túlélőkészlet alternatíváiként őrző-védő kutyát találunk ki helyette, illetve legutolsó mentsvárként Örkény klasszikusát továbbgondolva, a robotkutya-vontatta szánig is eljutunk, hiszen ezeknek nincs feje, tehát nem harap! A LEGMERÉSZEBB ÁLMAINK IS MEGVALÓSÍTHATÓK!

Fontos kérdésként merült fel, hogy haza lehet-e küldeni az otthon felejtett telefonunkért a robotot? Már csak azért is, mivel nem csak az oltásunkat lehet igazolni vele, de a közeljövőben a mobiltelefon, mint személyi okmány is funkcionálhat. Persze csak az Apple, csak az USA-ban, de a részleteken ne akadjunk el.

Amire mi sem számítottunk, hogy a szabadság és béke otthonában, az Egyesült Államokban – ahol persze ennyi fegyverrel nyilván könnyebb rendet tartani – az IRS (Adóhivatal) kriptovaluta-adó és virtuálispénz-mosás elleni szabályozások bevezetését fontolgatja. Erről mindig óhatatlanul az iráni központi kriptovaluta beszolgáltatás ugrik be, mint szabadságfokmérő. A nagyértékű tranzakciók nyilvántartási kötelezettsége, az azokhoz tartozó tulajdonosi nyilatkozatok, a származás igazolása stb. mind olyan módszerek, amiket a készpénz és bankszámla mozgások követésére már évek óta alkalmaznak. Persze, azokban az esetekben mindenképpen szabályozott csatornán történik a mozgás, itt pedig nehéz lesz megoldani, az ország területi kontrollján belül a tranzakciók követését! De ha sikerül, kérjük a receptet!

Különösképpen izgalmassá válik a helyzet, hogy időközben úgy tűnik: El Salvador megváltója lesz a Bitcoin. A dél-amerikai ország hivatalos fizetőeszközzé teszi a legnagyobb kriptovalutát, azonban a mesterterv kidolgozottságával kapcsolatban még vannak kérdéseink. Például: miért? Hogyan lesz kialakítva a rendszer? Adó kivetésekor milyen árfolyamon lehet azt befizetni? Persze érthető, hogy a jelenlegi, USD alapú fizetőeszközt szeretnék lecserélni egy olyanra, amely stabilabb, mintha saját valutát bocsátanának ki. Ettől még gyanítható, hogy nem mindenki szeretné, ha a vagyona értéke napközben 30%-nyit hullámozna. A reggeli sonkásszendvics árából délben már háromfogásos ebédre is futhatja, rossz esetben pedig ugyanez a teljes előző heti keresetbe is kerülhet.

Felemeljük arcunk a nap felé és hangosan kérdezzük: miért? És mi az ott a levegőben? Egy repülő? Egy madár? Egy kopasz ürge, rakétában? Ja, igen hiszen: Bezosék az űrbe mennek. Jeff és Mark Bezos a Blue Origin egyik következő kilövésével 100km magasba emelkednek. Ezt már hivatalosan űrnek nevezik, hiszen oxigén ebben a magasságban nincs, sőt a gravitáció is minimálisra csökken. Instant fogyókúra! Viszont még félúton sincsenek a Föld körülre tervezett Kuiper műholdak keringési pályályáig, tehát még nem lehet területbejárás a céljuk. Bezos nem lenne a világ leggazdagabb embere, ha nem bocsátotta volna aukcióra a fenmaradó helyet a rakétában. A megközelítőleg 3 millió dollárért (adásunk idején itt tartott a licit) cserébe, nem csak a gyorsliften utazhat fel-le a nyertes, de lehetősége lesz egy átlagnál hosszabb, közel 10 percnyi liftbeszélgetést is folytatni az unatkozó milliárdossal! (Update: végül potom 28 millió dollárt adott valaki a lehetőségért amit a Blue Origin egyik alapítványa kap meg – minden gonosz feltételezéssel szemben. De vajon kiderül, ki a győztes milliárdos?)

Mégis minek ez a drága út, ha még egy konferenciahívást sem tudtok lefolytatni? Kivéve persze, ha Musk veszi meg a fennmaradó helyet és egész úton World of Tankkal játszik a közelben levő Starlink műholdakon! Így viszont úgy tűnik, hogy a Starlink értelmet nyer, mint repülőgépes internetszolgáltató. A privát gépeken és a nemzetközi járatok első osztályán így zökkenőmentes adatkapcsolat állhat rendelkezésre. Az egyetlen aggodalmunk, hogy a parabolaantenne akkora szélben lehet, hogy kifordul, mint egy esernyő. Sebaj, majd lassítanak egy kicsit, ha netezni kell!

Bár reméltük, hogy Adatépítészünk játszik Roblox-szal, kiderült, hogy Nvidia videokártyáját buta gépének tanítására használja csupán, és néha-néha tankolja csak meg a World of Tanks-ban. De miért éppen Roblox? Ez a 9-15 éves fiatalok körében népszerű játék, a Guccival együttműködve különleges kiegészítőket értékesített a játékosoknak. Némileg ijesztő, hogy ennyire fiatalokat céloznak meg ilyen, teljesen haszontalan divatcikkekkel csicsázva avatárjaikat, amivel önkifejezésüknek adnak mutáló hangot. A “piacra” került több millió tárgy ingyen lett kiszórva, de egy része akár $9-t is kóstált. A játék gyártói szerint, az így egyedivé tett avatárok a Z-generáció számára akár a valóságnál is többet érhetnek. A dolog szürrealitását mutatja, hogy a Roblox “másodpiacán” volt olyan Gucci virtu-táska, amit egy azonos valós Gucci táskánál több pénzért értékesítettek. Na itt már egy kicsit habzani kezdett az Adatépítész szája is, de szerencsére megérkezett a felmentő lencse!

Ápolt

avatar
Benedict Waldorf
avatar
Charles Statler

Látogató

avatar
Adatépítész

One thought on “ZO096 Milliárdok nyomában

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d bloggers like this: