ZO118 Újévi bakiparádé

Dadogások, bölcsességek, rossz szóviccek és majdnem sikerült nyitányok, zárások, átkötések

2021-hez hasonlóan idén is az előző évad bakiterméséből szemezgetett adással kezdjük az új évet.

Az előző évben hatvanegy adást vettünk fel, amely során tízen is meglátogatták ápoltjainkat. Ez közel három teljes napnyi nyers hangfelvételt jelent, amelybe be-becsúszott pár elszólás és dadogás is.

Ezekből kötöttünk immáron egy csokrot, hogy hallgatóinknak vidáman induljanak az első munkanapjai!

A ZÁRTOSZTÁLY PODCAST 118. ADÁSA

Ebben az adásban összeválogattuk azokat a vicces és amatőr hibákat, amiket felvételeink készítése közben, önállóan vagy vendégeinkkel együtt elkövettünk. A 2021-ben felvett 61 adás szinte mindegyikében volt néhány olyan pillanat, amit érdemesnek találtunk arra, hogy belekerüljön ebbe a műsorba. Az összeállítás készítéséhez Benedict az összes tavalyi felvételt átböngészte, és egyenként gyűjtötte ki belőlük azokat a mozaikdarabkákat, amelyek önmagukban is hallgathatóak (az értelmes erős kifejezés lenne), és az adást tartalmának ismerete nélkül is értelmezhetők.

Négy fő bakifajtát válogattunk össze. Az első bugyorba a beszédhibák, dadogások kerültek bele, mivel a podcast egyik, azóta sem teljesült alapküldetése az volt, hogy megtanuljunk beszélni. Ebből akad egynéhány, de nyugi, csak pár percnyit kaptok – a legviccesebbeket. Számtalanszor előfordult, hogy egy beledadogás után, második alkalommal nekifutásból csak rosszabb eredmény sült ki.

Amikor beszélni kell, hogy ne legyen csend, akkor tudnak a legnagyobb butaságok előmászni az ember fejéből. Ezek az életbölcsességekkel teli monológok, amik visszahallgatva sajnos gyakran már csupán igekötők kusza halmazának hallatszanak. Valahogy úgy, mint a nagy kocsmai megmondások, csak nekünk megy alkohol nélkül is. Ilyenekből áll a második blokk.

Küldetésünk a technológiai újdonságokat továbbgondolni, az elmélkedés során azonban néha nem tudjuk agyunkat visszafogni a rossz szóviccek talajára tévelyedéstől. Ezektől nem mindig szoktuk megkímélni hallgatóinkat, de van, ami túlmutat az elmeosztály “önmagára és társadalomra nem veszélyes” besorolásán. Ezeket jól el szoktuk rejteni, de most párat közkinccsé teszünk.

Minden adásunkban jó egy tucat hírt szemlézünk, és ekkora felhozatalban néha nyögve-nyelősen próbálunk logikai pókfonalat fonni nyálunkból, hogy összefüggést teremtsünk a műsor folyamában. Ehhez főként leheletfinom, csipkézett átkötési technikákat alkalmazunk. Egy ilyen átkötés gyakran többszereplős, amikor a magasra feldobott labdát a másik műsorvezetőnek kell a megfelelő irányba továbbítania. Ez jó elképzelés a mindennapokban, nálunk azonban az elmebetegek néha rögeszmésen kapaszkodnak az aktuális témájukba, illetve nem veszik észre az olyan finom jeleket, mint “Ez unalmas, menjünk tovább!”. Ilyenekből is számos kivágott jelenetet tálaltok ízelítőül!

És persze ott vannak a sokszori nekifutásra sikerült nyitányaink és zárásaink is, amikből Benedict valahogy a végére csak összevágja azt az egyet, amit végül hallani szoktatok. Bizony, a legegyszerűbb rész is tud rémes zátonyokra futni.

Reméljük, néhányatoknak megjön kedve adásaink visszahallgatására is!

Pro tipp: a publikus bakik amúgy az egyes adások végén, az elbúcsúzás után, a bónusz trackban hallgathatók meg kisebb töménységben! 🙂

Ápolt

avatar
Benedict Waldorf
avatar
Charles Statler

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.