ZO189 – Turkálunk a kukában
![](https://d3t3ozftmdmh3i.cloudfront.net/staging/podcast_uploaded_nologo/40509327/40509327-1715176950445-7af8366cbd8d5.jpg)
ZO189 – Turkálunk a kukában – Zártosztály Podcast
Ebből most majdnem kimaradtál! Olyan híreket hoztunk vissza a papírkosárból, amiket már ki akartunk hagyni az adásból. Mint kiderült volt mit beszélni ezekről is!
Adásunkból megtudhatod:
Milyen buborékban élnek az Apple tulajdonosok? 🫧
Hogyan írassunk AI-al AI promptot? ✍️
Miért robbant fel a Starship? 🚀
Mi a Cybertruck legcukibb kihívója? 🚗
Cikkünket ezúttal egy ember írta, mert besokalltunk az AI-tól.
![](https://zartosztaly.hu/wp-content/uploads/2023/12/out_00118-300x200.jpg)
Elsőként ismét leporoljuk az Apple iMessage témát. Ezúttal egy Beeper nevű cég nem olyan megoldással rukkolt elő, ami lehetővé teszi a csak Apple számára fenntartott képességek (magas felbontású képek, titkosítás) és egyben a várva várt kék buborékok megjelenítését Androidos felhasználók számára. Mivel a cég jogosulatlanul használja az Apple visszafejtett zárt szabványait, elképzelhető, hogy beperelik őket a jogsértő tevékenység miatt. De meg meri ezt tenni az Apple úgy, hogy az EU épp most marasztalta el őket a más platformokkal való együttműködés hiánya miatt?
![](https://zartosztaly.hu/wp-content/uploads/2023/12/out_00496-300x158.jpg)
Végre kiadták a Cybertruckot! A kiadás a sikertelen projektekre jellemző „Friendly user” avagy „Friends and Family” módon 5 példány átadásával indult meg és a következtőkről még nem tudni, mikor kerülnek leszállításra.
Még a lelkes rajongók egy része is szkeptikusan nyilatkozott a minőségével és a kiegészítőivel kapcsolatban.
![](https://zartosztaly.hu/wp-content/uploads/2023/12/out_01437-300x172.jpg)
Kicsit lemaradtunk róla, de a Starship legutóbbi kirobbanó sikeréről is beszéltünk egy kicsit. Természetesen szóba kerültek a lézerek és az űrtávközlés is, de feltaláltuk a marsi azonnali fizetést is.
Visszakanyarodtunk a lézeres ablaktörlőkhöz, amik akár az űrből, Starlink műholdakról is le tudják égetni a Cybertruck szélvédőkről a rákenődött bogarakat.
![](https://zartosztaly.hu/wp-content/uploads/2023/12/out_01548-300x169.jpg)
A SpaceX-ből kiugrott mérnökök olyan áramfejlesztő eszközt készíttettek, amik biomassza alapú CO2 turbinák segítségével állítanak elő hatékony elektromosságot.
Ezzel megfejtettük, hogy miért is lesz a konyhai hulladék külön gyűjtve a jövőben itthon is!
Ki gondolta volna?
![](https://zartosztaly.hu/wp-content/uploads/2023/12/out_01683-300x209.jpg)
A Meta Threads-e folyamatosan fejlődik. Bár az aktív felhasználószám erősen visszaesett az induláshoz képest, mégis lendületesen közelednek az X használószámához. Persze ennek inkább az az oka, hogy ott folyamatosan csökken a használószám.
Új fejlesztésként a Threads végre támogatja a #hashtag-eket! Ezzel lehetővé válik a bejegyzések kategorizálása és jobb ajánlások adhatók. Nem is került volna emiatt szóba, de a Meta különleges módon kezeli ezeket a tageket. Nem rakja eléjük a nevüket adó # szimbólumot, csupán a színét változtatja a kattintható hivatkozásoknak.
![](https://zartosztaly.hu/wp-content/uploads/2023/12/out_02157-300x172.jpg)
Kiderült, hogy a fülünkben nyekereg a szemünk, illetve egyik műsorvezetőnknek még kattog a pislogása is. Kutatók megállapították, hogy a szemmozgatás hallható a fülben, ami segítségével új, szemmozgáskövető megoldások kialakítása.
Mi azért örültünk, hogy végre értelmet kap a fülolaj szó! A szemnyekergés csökkentését lehet vele kezelni!
![](https://zartosztaly.hu/wp-content/uploads/2023/12/out_01350-300x169.webp)
A Bing segít Bing-en keresni! Kapott olyan módot, amivel a beírt keresőkifejezést kiegészíti és továbbgondolja, majd ennek eredményeit adja vissza.
Ezek után már arra sem lesz szükség, hogy jól tegyük fel a kérdést, mert az AI azt is megoldja?
Szép új világ!
![](https://zartosztaly.hu/wp-content/uploads/2023/12/out_02313-300x200.jpg)
Végre eljut az USA-ba a Fiat 500e. A legcukibb apró (?) autó eltörpül a Cybertruck minden paramétere mellett, azonban a mindennapi használati értéke lényegesen magasabb.
Az autonóm egységekből összeálló városi közlekedéssel kapcsolatos eszmefuttatás végét az jelentette, hogy megérkeztek az ápolók és elvették a mikrofonokat.
Ezzel a világ elveszített egy kiváló közlekedési lehetőséget!
Cikkünket frissítjük, de csak azért, hogy hátha így észreveszi a Spotify az új epizódot.
Kapcsolódó cikkek
- Tesla Fans Furious at Disastrous Cybertruck Reveal
- Former SpaceX engineers build ‘vegetarian rocket engine’ to save the climate
- Google gives out offensive notebooks to Black summit attendees | TechCrunch
- Fiat’s new EV looks like the anti-Cybertruck | TechCrunch
- Ear squeaks reveal where your eyes are looking
- Meta’s Threads tests hashtags and trending topics, sort of – The Verge
- SpaceX’s second Starship flight test ends in an explosion minutes after launch
- There’s a new iMessage for Android app — and it actually works
- Space lasers!
- How the Tesla Cybertruck has changed since 2019
Vélemény, hozzászólás?