ZO097 – Jason Momoa színes élete

ZO097 – Jason Momoa színes élete Zártosztály Podcast

Számos érdekfeszítő, komoly témával foglalkozunk ebben az adásban. Kitárjuk az ablakokat, de hiába keresgéljük a Microsoft sosem látott újdonságait.

A nyár nagy kérdéseit boncolgatjuk:
Simlish halandzsára rázzunk?
Twitchen baszkjuk el az időnket?
Készüljünk a fesztiválokra léggitározással?

Hogyan tudjuk megszínesíteni a nyarat?

A tudomány is szót kap:
Féljünk a csótányintelligenciától?
Milyen színű a piros?

Van-e csillagközi élet?

A Zártosztály Podcast 97. adása

Itt a nyár, a kánikula. Ilyenkor jól esik napszállta után kinyitni az ablakokat. A beáradó friss levegő megtölti a tüdőnket és lehűti izgatott elménket is. Ha pedig ablak, friss és izgatottság, akkor meg kell említenünk, hogy már igen izgatottan vártuk a Microsoft Windows új verziójával kapcsolatos bejelentéseket.

Egy közel 11 perces videóban hergeltek már minket, amiben meg lehet hallgatni az új verzió indítási hangját is. A videó hossza nyilván a verziószámmal lett összehangolva, azonban a 11, még gombócból is sok, nemhogy gépindításkor percből! Az új Windows verziószámát vagy nevét annyira jól sikerül titkolni, hogy még Cortana sem ismeri a Windows 11-et. Emiatt megkérdeztük a Google Asszisztenst és Sirit is, mi a véleményük a vetélytárs operációs rendszeréről. A Google monoton géphangja szépen elmesélte, hogy igen, tudja, hogy lesz ilyen, de még a hivatalos bejelentésre várni kell. Siri kicsit értetlenül állt a kérdés előtt, és végül tanácstalanul megnézte a Google keresőn. Nem csoda, hogy a skótok sosem jutnak fel a tizenegyedik emeletre!

A Windows leginkább a tengeralattjárókra emlékeztet: minden folyamatosan szivárog belőle. Meg is néztük, mi új van az ablakokban. Az új kinézet lekerekített ablakkeretei (kopottas?), középre rendezett menüje és ikonjai minden Apple felhasználó számára ismerős lesz, de a Linux számos desktop felülete is azonos képességeket vonultat fel.

Mégsem lesz igazunk, a Microsoft marketingesei rájöttek, hogy sokkal hasznosabb, ha egy szoftvernek van verziószáma, mert akkor könnyebb eladni a magasabb verziószámút! Emiatt, hiába volt a Windows 10 kibocsátásakor tett ígéret, miszerint többet nem fognak számozott verziókkal bohóckodni. Cserébe megtudtuk, hogy nemsokára, 2025-ben elérkezik a Windows 10 vége. Így most, hogy sikerült a többségnek átállni, a vállalatok már el is kezdhetik a készülődést annak kivezetésre.

A folyamatban levő E3 miatt minden hírcsatornánk bedugult a régi játékok új köntösbe csomagolásától. Örömünkben dalra fakadunk,amikor ettől eltérő hírbe ütközünk. No persze nem olyan szépen, mint a Japanese Breakfast, ami nemrég simlishül énekelte slágergyanús számát! Ez egy halandzsanyelv, ami a Sims istenjátékban született, ahol ezen kommunikálnak egymással a karakterek. Szerencsére találtunk hozzá fordító programot is, így bárki tud halandzsát fordítani magának.

A főként videojáték közvetítésre kitalált platform a Twitch számos humanitárius programot támogat, hogy leplezze, hogy közönségének jelentős része a fürdőkádban/medencében hesszelő bikinis „gémer-lányokat” jár oda nézegetni. Jelenleg éppen a kis nyelvek fennmaradását támogatja, ezzel is segítve azokat a nyelveket, amelyeket egy más, nagyobb nyelv szorít ki. Becslések szerint kb. 3500 ilyen nyelv tűnhet el a század végéig. Így viszont egy csapatjátékban a galíciai, baszk, breton, maori versenyzők beszélgetése még ha lehallgatják se lesz könnyen érthető. Majdnem, mint a simlish.

Korábban belengettük: a Razer új átlátszó maszkja a Project Hazel nem mogyóróért kerül a boltokba. Kicsit már lemaradtak a járvány aktuális felvonásáról, de elképzelhető, hogy jól fog jönni a LED-világított, páramentes, kihangosítós maszk, ha az ember le akar ugrani a boltba a Hungária körút mellett egy légszennyezetteségben erősebb napon.

Sokat beszéltünk már a Vantablackről és az ultrafehér is szóba került adásainkban, ideje hát pár szót a piros árnyalatairól beszélni. Az FF00000 RGB szín nem azonosan jelenik meg minden monitoron, de az, amit a Sony és a Microsoft színválasztásnál elkövetett a piros kontroller árnyalatának megválasztásakor, mindkét oldalon feltételezi, hogy ezt sötétben, bekötött szemmel tették meg. Míg a Sony egy lilába hajló, már-már magenta ™ árnyalatot talált magának, addig a Microsoftegy hazánkban domináns politikai erő számára kedveltebb árnyalat fele húzott. Persze ez csak azok számára okoz problémát, aki mindkettő konzolból a piros variánst szerzi meg. Nagy csalódás lesz, mert legalább az egyik nem fog menni a függönyhöz!

A vörösök útján haladunk tovább, meg sem állunk a Holdig. A kínai és az orosz űrkutatási intézetek közös holdingot alapítottak, amelynek célja a taigonautoák és a kozmonauták holdraszállásának előkészítése. A projekt nem kapkod, a céldátum a következő évtized, de gyanítható, hogy még addigra nem lesz az amerikai bázison sem beüzemelve a kólaautomata!

Kína-Hold vonalon továbblépve váltunk témát. Egy korai adásunkban említettük a A vándorló Föld című kínai sci-fit, amelyben a Földet új kozmikus pályára állítják és átvonszolják egy másik nap mellé. Ezen persze mindenki csak mosolygott, hiszen a csillagközi térben nincs kellő napsugárzás, ami fenn tudná tartani az általunk ismert életformákat. Új kutatások szerint azonban a csillagközi térben vándorló bolygók holdjain is kialakulhat az élet! Csak egy megfelelően nagy vándorló bolygó mellé kell csapódni holdnak! Ezzel az egy hold Föld kifejezés is más értelmet nyer.

Az űrkutatási témáktól úgy kimelegszünk, hogy hűsítőre lesz szükségünk. Sajnos kiderült, hogy az XBox hűtő csak a téli szezonra készül el, így ezen a nyáron a hagyományos, unalmas jégszekrények tudnak csak minket hidegen tartani.

A nyárral együtt érkezik a fesztiválszezon is. A komolyabb fesztiválok rockkoncertjei előtt gyakran van lehetőség arra, hogy a rokkerek egy színpadon megrendezett léggitár versenyen méressék meg egymás ellen tudásukat. Ki ne vágyna a fődíjra, az arany léggitárra? Az ütemérzék, a szinpadi mozgás megfelelő öszehangolása csak évek kitartó gyakorlásával érhető el. Az mindennapi otthoni edzésre ad lehetőséget a nemrég bejelentett „Unplugged” a VR léggitár. Így mindenki a saját nappalijában gyürkőzhet neki a The Offspring és más, később bejelentett alkotók dalainak! Persze a mindenkin azokat kell érteni, akiknek futja Oculus Quest vagy Steam VR headsetekre és a szoftverre is!

A könnyed témák szerelmesei számára ajánljuk a kedvenc cikkünket: Bioinspirált hajlékony piezzoelektromos hangszenzor, az emberi fülcsiga baziláris membránját utánzó, beépített multi-rezonáns ultravékony piezzoelektromos membránnal. Röviden piezzo műfülkagyló. Mi is csak kagylózunk!

A tudomány és technika csodáit szemlézve futottunk bele a segítő gép-csótány hibridek témakörébe. A kutatók találtak egy olyan gigantikus csótányt, ami el tudja a hátán csipelni a kis számítógépet, amit a kutatók ráerősítenek. A számítógép autonóm működésű, és közvetlenül az idegpályákra kapcsolódó exo-intelligenciaként működik. Jelenleg elbújt embereket keres meg és ismer fel a programja. Fukushimában és Csernobilban is jó lenne őket bevetni felderítő feladatokra, hiszen a csótányok legendásan jól bírják a sugárzást. Kár, hogy a számítógépmodulok ólomköpenye még ezeknek a bütyköscsótányoknak is meghaladnák a teherbíró képességét. Arról nem is beszélve, hogy velünk mi lesz, amikor egy intelligens kibord-csótány mutálódni kezd?

Már jó ideje kerülgetjük témát: a karantén egyik hatalmas nyertese a Clubhouse, amit a Spotify Greenroom és a többi nagyágyú is elkezdett másolni. Nem igazán tudjuk átérezni a csít ebben a nyilvános hangcsevegő alkalmazásban, ami élő adásban teszi lehetővé az ész osztását. Úgy tűnik, a kérdés megkerülhetetlen, mert már szinte minden nagyobb technológiai cég másolja a nem túl bonyolult receptet. Velünk marad vajon a karantén után, amikor az emberek visszamehetnek természetes szociális közegükbe, a kocsmákba?

Könnyed záró témaként a nyárra és az irodába visszatérőknek az unalmasabb meetingekre javasoljuk a Jason Momoa felnőtt szinezőt!

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .