ZO040 – S osztályba léphet
ZO040 – S osztályba léphet – Zártosztály Podcast
Érezhetően öregszünk, és ez nem csak a mi bőrünkön, hanem az általunk használt eszközök külsején is meglátszik. Feltűnt, hogy eltűnt a teljes körű testre szabhatóság lehetősége a legtöbb alkalmazásból? Pedig jó 20 évvel ezelőtt, amikor a Winamp volt a médialejátszás csúcsa, boldog-boldogtalan saját, de legalábbis egyedi skineket készített, vett és használt. Így végre a hőn áhított Hello Kitty vagy Ferrari háttérképet és színsémát lehetett nézni a Llama helyett, miközben a ki tudja, honnan származó, sokszor borzalmas minőségű mp3-akat hallgatta az ember. Mostanra 2020-ra a Winamp már kimúlt, de a skinek velünk maradnak, virtuális múzeumban (nem egy Louvre, de legalább interaktív) lehet megtekinteni és kipróbálni akár mind a 65.000+ darabot belőlük! Nosztalgia kimaxolva!
Nekünk maradt az, hogy temperamentumunktól függően Batmobillal vagy a Riddler Racer-ben rójuk a kilométereket a Waze-ben, és már ennek is örülünk. Pedig a technológiai megengedné, hogy akár PacMant is játszhassuk az autónk head-up display-e segítségével. Ápoltjaink ezt valahogy úgy képzelték el, hogy a navi kijelöli az optimális útvonalat, benne az ideális sávváltásokkal és kanyarívekkel, sebességgel, ehhez gyűjthető pontokat rendel, majd a Mercedes S osztályban immár kézzel fogható kereskedelmi forgalomban kapható, kiterjesztett valóság alapú navigációval ezeket kivetíti az autó szélvédőjére az alkalmazás. Az egyszeri – a Level3 önvezetés helyett némi izgalomra vágyó – sofőr pedig megy ügyesen végig a kijelölt pöttysoron. Ha hozzávesszük, hogy a sávváltáskori indexelést is nézi a rendszer (pontlevonás, ha kimarad), illetve automatikusan a jobbratartás szabályai szerint vázolja az optimális haladási útvonalat teljesen elképzelhető benne egy valódi városi környezetbe helyezett sofőr számára érdekes elfoglaltságot nyújtó Pacman is.
Ha már retrojátékok és S-osztály mozgatták fantáziánkat, kitaláltuk, hogy mivel ez a négy függetlenül kormányzott kerékkel és 22 hangszóróval felszerelt, mozgó szórakoztatóközpont nem csak állandó internetkapcsolattal, de 5 független nagyméretű érintő képernyővel is rendelkezik. Ez kiváló lehetőséget kínál arra, hogy a frissen kiadott szélesképernyős Doom II-t LAN-partyban játssza az egész autó!
Jó, a vezetés szerintünk sem játék, de ha feltételezzük, hogy veszély esetén az autó éberen figyel és beavatkozik, akár adhatnánk is egy esélyt a gamifikációnak a közlekedési morál javítására.
Tudta-e?
- A NASA űrsiklóin is lehetett volna Doomozni! A processzoraik ugyanis 5x olyan erősek voltak, mint egy manapság kapható eldobható digitális terhességi teszt, ami teljesítményben megközelíti az eredeti IBM PC-ket és amin némi csalással elfut a játék.
- Elon Musk nagyot hibázott: hagyta a VW vezetőjének kipróbálni a „másképp” környezetbarát Model Y-t. A kölcsönös tesztvezetést követően a Volkswagen vezérigazgatója, Herbert Diess kijelentette, etalonnak tekintik a kispuffancs Teslát. A bejelentést nem sokkal követve a TSLA részvényárfolyam eddig példátlan módon több mint 20 százalékot zuhant, értékéből 80Mrd dollárnyit veszítve.
Elon, hát nem látod, mi folyik itt? Csak le akarnak húzni a saját szintjükre… és ott megverni a rutinjukkal - Ha már Tesla Model Y, akkor elgondolkodunk hogy a beépített fakockák nem egy környezettudatosság jegyében megszületett fejlesztés előfutárait jelentik-e? Felvétel után merült fel, hogy elképzelhető, hogy az öntudatra ébredő gyártósori robotok szabotázs céljából használták fel a hármas metró átvételénél már bizonyított fakockát. Viva la Revolución!
- Charlest lehet, hogy lehallgatják a kínaiak: felvétel közben ferde szemmel nézett rá egy poloska. Mondjuk, ha kisebbet üt a fejére, lehet, hogy más alakzatot is fel tudott volna venni a szemformája, de most már mindegy.
Igen, ez egy tipikus ZO-adás lett – hallgassátok, lájkoljátok, share-eljétek!
Kapcsolódó cikkek
- Tesla Model Y Owners Confused to Find Wood Bracing Car Components – ExtremeTech
- VW CEO tests Tesla Model Y, calls it a VW ‘reference’ car – Electrek
- Poloskák – Wikipédia
- 2021 Mercedes S-Class: 2 HUD Sizes, Level 3 Autonomy, 4D Sound, 5 LCDs – ExtremeTech
- The robotics revolution is here, and it’s changing how we live
- Attention Required! | Cloudflare
- Doom and Doom II get official widescreen support, 27 years later – The Verge
- Digital pregnancy tests are almost as powerful as the original IBM PC – The Verge
- The Winamp Skin Museum lets you relive the wonderful chaos of late-’90s computing – The Verge
Vélemény, hozzászólás?