ZO033 – Medárd mondjon le!
ZO033 – Medárd mondjon le! – Zártosztály Podcast
Véget ért a karantén, és ezzel együtt pedig az addigi napos, száraz idő is – bár a kettő között semmilyen ok-okozati viszony nincs. Kaptunk egy kiadós késő tavaszt a nyakunkba.
A felhőszakadásokkal tarkított, szürke hétköznapok felszínre hozták a bennünk szunnyadó britet: ez alkalommal az időjárásról beszélgetünk.
A zártosztály podcast 33. adása
Mindenki panaszkodik az időjárásra, de senki sem tesz ellene semmit.
Charles Dudley Warner
Gyakran találkozni ezzel a hibásan Mark Twainnek tulajdonított idézettel. Pedig igény volna rá. Szeretnénk tudni, milyen idő lesz a holnapi meccsen, nekilássunk-e a kocsimosásnak, vagy esetleg elodázhatjuk-e a fűnyírást, mondván úgyis szárazság lesz a következő hetekben. Ha lehetne, egy kicsit naposabbá tennénk a szabadnapokat, munkaidőben és éjjel pedig hadd essen, kit zavar?
Magyarország a tízmillió fociedző országa. Kétszáz évvel korábban, amikor a mezőgazdaság volt minden munka alfája és omegája pedig valószínűleg a 3,5 millió meteorológusé lehetett. (NB: ennyi volt az ország teljes népessége 1820-ban a Wikipédia szerint.) A korabeli emberek nem támaszkodhattak műhold alapú megfigyelésekre és összetett éghajlati modellekre, csak a tapasztalataikra, amikor azt kellett eldönteniük, mikor érdemes/lehet szántani, vetni vagy aratni.
Gyűjtötték és megosztották hát egymással a tapasztalatokat, és az idők során a kollektív tudat részévé váltak a periodikusan ismétlődő jelenségek, lásd az elhúzódó telet előre jelző februári jó idő vagy épp a Medárd napján érkező eső, ami után önkéntelenül is elkezd az ember azon gondolkodni pár hét után, mennyi ideje maradt felfújni a mentőtutajt.
Az időjárás-előrejelzés régóta kurrens téma: a Mediciek óta alakul a szervezett tudásbázis, és mára a meteorológia komoly tudománnyá nőtte ki magát. Igaz, az átlagembernek valahogy semmi sem elég jó: mi mindig pontosan akarjuk tudni, milyen idő lesz 2 óra múlva, és persze mire számítsunk 1 hét múlva, és ha az időjós nem találja el véletlen, hajlamosak vagyunk kontárnak gondolni. Pedig rengeteg tudás, statisztika, valószínűségi modell és tényinformáció van a becslések mögött. Néha mégis úgy tűnik, egyszerűbb, de legalábbis hasonló pontosságú lenne érmefeldobással vagy hasraütésszerűen mondani valamit.
De mi lenne, ha nem megpróbálnánk kitalálni a jövőbeli időjárást, hanem inkább mi alakítanánk? Végülis az ember egyik legnagyobb erőssége (és önpusztítási képességének kulcsa), hogy átalakítja a környezetét. Esőt már tudunk fakasztani – tánc nélkül, ágyúval, tudunk mesterségesen napot és békés időt is generálni (lásd BuBiodóm). Ne csak utasok legyünk a bolygón, irányítsuk a sorsunkat!
Jó, persze, ez nem így megy. Ráadásul minél jobban belakjuk, beépítjük a tájat, annál gyakoribbak lesznek az úgynevezett természeti katasztrófák – amik valójában a természet normális részei, csak mi nem gondoltunk velük a városok, infrastruktúra tervezésekor. A homokviharok, például a hamszin, itt voltak velünk több ezer éve is, de valahogy máig nem sikerült igazán alkalmazkodni hozzájuk. Pedig – mint adásunkból megtudhatjátok – kiváló lehetőség pl. instant polírozásra vagy kisebb hadtestek konzerválására. Ha pedig elkerülni nem tudjuk, akkor érdemes lenne a most már évente többször előforduló városi villámárvizekre is iparágat építeni. Biztos találunk olyan programot, amire lenne fizetőképes kereslet is… éljen a fogyasztói társadalom!
A világ minden problémájának megoldása helyett, zártosztályosan az irreleváns részletekre és statisztikákra fókuszálunk: mert mit ér az élet, ha nem tudja valaki, milyen sebességgel és mennyi ideig esik egy hópehely vagy esőcsepp? Na ugye! És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy vajon mikor kezdődik az élet… illetve de! Hallgassátok csak meg!
Vélemény, hozzászólás?