ZO107 – Nyíltnap a Zártosztályon

ZO107 – Nyíltnap a Zártosztályon Zártosztály Podcast

🌉Hidat nyitunk nyugat felé, Istivel.
⏱A munkahelyi időmérés reformja, a kommunista szombat új köntösben.

🚀Valódi Űrszekerek és űrfilmforgatás.

🤖Okoshűtők, robotok és ellátásilánc.

🍦Windows 11 fagyi?

🧠Ízléstelen kollaborációk és mesterséges ízintelligencia.

A ZÁRTOSZTÁLY PODCAST 107. ADÁSA

Ezen a héten a Tullamore Dew szülőhazájából jelentkezik vendégünk, Isti. De nem aki már volt, hanem egy másik. Ő már harmadik éve műsorvezető a Híd Nyugatra podcastban, így rutinosan illeszkedett bele műsorunkba. Ezzel ismét egy podcast kollaborációnak lehetnek fültanúi hallgatóink. Korábban már meglátogatott minket a Kultúrsufni és az Adatépítész műsorvezetője is, ezzel is megmutatva, hogy a szent őrület minden podcastost meg tud érinteni.

Rövid úton rá is térünk a legfrissebb témákra. Elsőként feltaláljuk az otthoni pénzbedobós internetet, amivel a gyerekek internethasználati szokásait lehet otthon is kontroll alatt tartani. Egyben a zsebpénz kifizetését is kétirányúvá tesszük, az adatforgalom visszaszámlázásával. Később bevezethetjük az otthoni személyi jövedelemadót is. Persze itt nem lesz választások előtt visszatérítés!

Az űrverseny ismét elérkezett abba a szakaszba, amikor a versenyzők nem okosabban, hanem többet akarnak dolgozni. Az Amazon, elirigyelve a SpaceX sebességét, elkezdi a Blue Origin alkalmazottakat arra ösztönözni, hogy minél többet túlórázzanak és ha tudnak, szombaton is jöjjenek be. Ezeket a cég érdekeit elősegítő felajánlásokat elképzelhető, hogy későbbiekben a „Legjobb Brigád” kitűzőkkel honorálják. Elgondolkodunk, hogy talán úgy lenne a legegyszerűbb, ha a 40 órás munkahetet megtartva akarnák elérni a produktivitás növekedését. Ehhez praktikusan javasoljuk az óra fogalmát újragondolni. Például lehetne 90 vagy 100 perc (incl. cigiszünet) egy óra, de megfontolandó lehet a vénuszi nap mint időegység, és persze annak az 1/24-e mint óra bevezetése is a legelvetemültebbek számára.

Cserébe viszont gyorsan kilövik a Star Trek Kirk kapitányát az űrbe – amíg lehet. William Shatner ugyan már a 90-et tapossa, mégis egészségesebbnek néz ki, mint egy átlag magyar frissnyugdíjas. Gyanítjuk, hogy ez csak előhang, hiszen a Blue Origins még a Kármán-vonal alatt repül. Szeretnénk látni, hogy rutint szerezve pár év múlva az egyik szép tavaszi reggelen, április 6-án a SpaceX FTL (fénysebességnél gyorsabb) kísérleti repülésén ő találkozik elsőként a vulkáni delegációval!

Bezzeg az oroszok már az űrben vannak! Legalábbis az a forgatócsoport, amely nemrégiben az első, űrben készített IMAX mozifilmet forgatta éppen. A Szojuzon kilőtt háromfős stáb, egy színész, egy producer/operatőr és egy valódi űrhajós segítségével készíti filmjét az űrállomáson. Kicsit el is szomorodunk, ahogy lehull a lepel és kiderül, hogy se a Gravitáció és az Armageddon nem az űrben készítette el lélegzetelállító felvételeit! Ennek a traumának a feldolgozásához még sok terápiára fogunk szorulni! Isti is majdnem összetépte a kilépőcéduláját felháborodásában. Hazugságban élünk! Ki hitte volna?

Szerencsére az Amazon tartogatott számunkra ezen a héten is meglepetést. Az okoshűtő koncepciójukat továbbgondoljuk, és azon keresztül a lakásunkat kiterjesztjük az Amazon raktárjaként. A koncepciónkban, a hűtő által megrendelt, automatikusan kiszállított és kifizetett termékeket az amazonos alkalmazott behozza a lakásunkba, az Astro / Ring pedig a helyére vonszolja vagy betölti a hűtőnkbe. Akár akarunk ilyent, akár nem! A bontatlan, igazából felesleges csomagokat pedig alkalomadtán elviszi egy másik megrendelőnek, nekünk pedig visszautalják a pénzünket, egy szerény, de nem megalázó szolgáltatási díj fejében. A hülyének is megéri!

A Google számos új szolgáltatást kínál a környezetvédelem érdekében. Az új térképes tervező mostantól képes fogyasztáscsökkentésre optimalizálni. Ezzel elkerülhetők a dugóban ácsorgások, és akár hosszabb úton, de kevesebb üzemanyag elégetésével lehet eljutni a célhoz. Kerékpáros útvonaltervezővel is készülnek, amely a képernyőt nem tartja állandóan ébren és hangutasításokkal irányítja a pedálozót. Az ígéretek szerint a kereső is megváltozik, és a klímaváltozást-tagadó találatok mellett figyelmeztetések fognak megjelenni. Repülőút tervezésekor is figyelmeztetni fog a nagyobb szénlábnyomú utazási módokra. Mi örülnénk, ha a budapesti járatok esetén is lehetőség lenne elkerülni, a kokszot fúvó elavult buszokat, cserébe a villany vagy akár kevésbé környezetterhelő járatokat ajánlanának. Értsd: várj még 28 percet a Keletinél a 7-esre, mindjárt jön egy újabb, kevésbé füstölő!

A Microsoft hozzászoktatja a felhasználókat a kékhalál okozta fagyásokhoz. A cég ismét New Yorkot választotta az új Windows 11 operációs rendszerének debütálásához. Az átmenetet pedig egy kék fagylalttal próbálta vonzóbbá tenni. Nem tudjuk, hogy az operációs rendszerhez hasonlóan itt is volt-e előírás arra, hogy milyen korúak kaphatnak belőle, vagy hogy milyen biztonsági fokozattal kell rendelkezni ahhoz, hogy ne zavarjanak ki a sorból. Itthon bezzeg nincs lehetőség, pedig minden bizonnyal sokan szívesen nyalnának nekik!

Az extravagáns ízek frontján mindenképpen meg kell említenünk a Pepsi és az itthon ismeretlen Peeps kollaborációját. A pillecukorgyártó és az üdítőóriás közös munkájuk eredményeképpen egy marshmallow sodaval állt elő. Figyelembe véve, hogy a pillecukor jóformán azonos anyagokat tartalmaz, mint a ragacsos üdítő ez történhetett volna a másik irányba is és Pepsi ízű pillecukrot is kihozhattak volna. Első kérdésként felmerült bennünk, hogy ennek vajon létezik-e cukormentes változata? Tovább gondolva a kollaborációs lehetőségeket felmerül bennünk a Kőbányai- Converse párosítás, amiből egy gumitalp ízű sör készülhet, a mozis popcorn-kóla párosítás viszont simán egybevonható egy pohárba.

Az emberi elme kezd kifogyni az értelmezhető ízvariációkból. Emiatt izgalmas újítás a Sony támogatásával készülő ízkutyuló robot, amely működése egy automata parfümkeverőre alapulhat. Ezzel olyan kombinációk kialakítása lehetséges, amelyek ember számára elképzelhetetlenek. Sokat segíthet ezen az is, ha sima proteinszeletkéket etetünk az emberekkel, akiknek illatokkal manipuláljuk az ízérzékelését. (ld. még V. Paral: Kísértések ​Á-tól cettig) Ide természetesen mi más jöhetne segítségül, mint egy agyimplantátum. Most még „csak” a depresszió tüneteinek enyhítésére képes, de később az ízérzékelésre is hathat. Ennek segítségével az ízetlen semmiségből csodálatos fogásokat lehetne varázsolni, amelyek csupán az azokat kikeverő AI mű-neuronjainak a sercegéséből születtek! Persze erre is érdemes pénzbedobót szerelni, hiszen a jobb receptek kincset érhetnek!

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .